SOA Wellness a Ráckevei Duna parton

(Folyamatkövetés, TMON)

2007 október 5-én a T-Logic Kft. sikeres szakmai napot tartott Ráckevén egy wellness hotelben. A rendezvény középpontjában a T-Logic egyik meghatározó saját fejlesztése a TMON állt. A szoftver a SOA architektúrákra jellemző elosztott, több rendszeren átívelő folyamatok központi logkezelésére szolgál. Az előadásokat élő demo, ügyfélprojekt ismertetése illetve egyik ügyfelünk referencia előadása tette igazán értékessé.

Indítóként Tánczos Zoltán ügyvezető igazgató köszöntötte a vendégeket.

Pár szóban beszélt a T-Logic SOA stratégiájáról, valamint a szakmai nap céljáról. Elmondta, hogy az ilyen fókuszált események azt az igényt igyekeznek kielégíteni, hogy a közönség kellő mélységű áttekintést kapjon a T-Logic tevékenységeiről, szolgáltatásairól és termékeiről. Továbbá kifejezett célként említette az ügyfélreferenciák ismertetését, hiszen ezeken keresztül még hitelesebb képet kaphatnak potenciális ügyfeleink a T-Logic-ról.

A T-Logic Kft. SOA megoldásai

Baranyai Balázs értékesítési vezető egy átfogó előadás keretében bemutatta a T-Logic Kft-t mint SOA és SOA Governance szakértőt, majd rövid áttekintést adott a T-Logic saját fejlesztésű termékeiről, a TMON-ról, a TCPS-ről és a TRMT-ről.

A TMON mint folyamatkövető eszköz a Dresdner Bank-nál

Zudor Sándor vezető fejlesztő először egy élő demót tartott a TMON-ról és annak felhasználói felületéről, majd részletesen bemutatta a TMON első, 1998 óta a mai napig működő és fejlődő implementációját, amely a frankfurti Dresdner Bank központban és annak hét európai leánybankjában üzemel.

A TMON működése és felépítése

Ismét Zudor Sándor beszélt a TMON belső architektúrájáról, skálázhatóságáról, kiegészítéseiről és jövőbeni fejlesztési irányairól.

A TMON további alkalmazásai

Ifj. Tánczos Zoltán vezető fejlesztő a TMON további alkalmazásait foglalta össze előadásában. Érintette a minőségbiztosítást (fejlesztői és performancia tesztek), statisztikák készítését és a T-CPS-el kombinálva a hozzáférés naplózást.

A TMON mint minőségbiztosító eszköz

Mészáros Gyula vezető konzulens a minőség kérdéskörét az elméleti alapoktól elindulva közelítette meg, majd részletesen, példákon keresztül bemutatta azt, hogy a TMON miként alkalmazható a SOA környezetben fejlesztett szoftverek minőségének javítására.

A TMON alkalmazása a Raiffeisen Bankban

Az előadások sorát Tokovicz György a Raiffeisen Bank Zrt. fejlesztési vezetője zárta, amelynek során bemutatta azt hogy a TMON milyen területeken és környezetben került eddig alkalmazásra a bankban, valamint azt, hogy melyek a Raiffeisen számára a továbblépési lehetőségek.

Úgy gondoljuk, hogy a szakmai napon sikerült egy átfogó képet adni a T-Logic-ról és a jelenlevők kellő mélységben ismerhették meg a TMON-t, mint a cég egyik kulcsfontosságú termékét.

Kapcsolódó hírek: